MK II Rabalux – By Kepi300

Hát nem a legfrappánsabb cím. Mindenesetre utal az ötletadó Tasmanian Tiger MK II apára és a húst adó rába terep sátorlap anyára.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Nagy rajongója vagyok ennek a mintának, volt szerencsém sorkatonaként is koptatni és nem, nem untam meg. Amit tudtam már beszereztem belőle, amit nem, azt megpróbáltam elkészíteni. De még így is maradt sok minden, amiről csak álmodozok.

Elöljáróban meg kell említenem, hogy élőben soha nem találkoztam a TT riggel, képek alapján próbáltam kitalálni, hogyan is készült, a méricskélésben nagy segítségre vannak ilyenkor a PAL/MOLLE osztások. Aztán ezeket a saját kényem-kedvem szerint változtattam. Pl nekem elég a két sor a panelen, illetve a három sor az oldalsó zsebeken, alapvetően nem szeretem a túl nagy rigeket, a szükséges minimumra törekszem. Ez persze nem mindig jó ötlet, a 2cm-es tépőzár is a szükséges minimum, de ennyi fért el kényelmesen.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Az egész rig különlegessége és legnagyobb kihívása számomra a panel-szerűen elhelyezett 4 tár volt. (Azt még ide szúrom, hogy soha nem tanultam varrni, a mai napig nem varrok szépen, de az érdeklődés és a szükség rávitt, hogy gépet ragadjak. Így olcsóbb. És közben megtanultam élvezni is. Ami nekem kihívás, az egy ügyesebben varró embernek valószínűleg nem az).

Szóval, egy normál emberi mellkason tapasztalatom szerint (még egy megjegyzés, bár voltam katona igazából nem vagyok az, nem kúszok nap mint nap a napon, nem vagyok harcos,  minden tapasztalatom az AS-ből szerződött) max 3 tár fér el kényelmesen, ha négyet teszünk oda az már ívelődni fog, megpróbálva követni az emberi test görbületét, azaz már különbség adódik a rig belső (test felőli) és a külső ív között. Tehát össze kell hozni esetünkben a 30 cm-es belső oldalt a 35 cm-es külsővel. Hogy miért 30 cm? Én 7,5 cm-esre varrom az AK tárakat, ebbe pont elférnek. Hogy miért 35? Ennyire jön ki 9 osztás és a varrás miatti plusz. Hogy miért 9 osztás? Kb ennyi van az eredetin is.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Két ötletem is volt a problémára, ezért egyszerre kettő riget kezdtem el varrni. Aztán jöttek még ötletek, amiket ki akartam próbálni, így a végére már jó pár különbség összejött, ezért kapták az 1.0 és 2.0 rendkívül kreatív megnevezést. Az ál Woodland anyagból (ami amúgy PVC-vel bevont gyönygvászon és teljesen véletlenül akadtam rá a helyi röltexben) több állt rendelkezésemre, ezért abból készült az első, nagyobb teret engedve ezzel a hibázás lehetőségének.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Az anyag tehát sátorlap, a hevedereket is ezzel varrtam körbe, így esetenként már olyan anyagvastagság alakult ki, ami kihívás volt a kis gépemnek, ezért a tervezéskor erre is figyelni kellett.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Sajnos a sátorlap készleteim már megcsappantak, a rendelkezésre álló darabokból kellett megoldani a különböző felületeket, ezért néhol észrevehetőek a bontás nyomai. Ahol lehetett spóroltam a mintás anyaggal, így például a teljes belső oldal OD gyöngyvászonból van.

Fotó:Kepi300 tulajdona

A szélső zsebek kaptak vízleeresztő lyukszegecset, a tártartóknál viszont erre nem volt szükség, az összeállításnál a sarkokat szabadon hagytam, így ott kifolyhat, aminek ki kell folynia.

Fotó:Kepi300 tulajdona

A belső oldal, illetve a vállpántok belseje nem sátorlapból, hanem a gyakorlók vékonyabb anyagából készült, 1 cm-es szivacsbetétekkel a rétegek között, ez elégnek bizonyult. A vállpántoknál viszont 3 mm-es polifoam is került még bele.

Fotó:Kepi300 tulajdona

A tárfedők 4cm-es hevederből készültek sátorlap fedéssel. Ezek egyszerű bolti hevederek, lazább szövésűek, mint a katonai társaik. AS-re tökéletesen elég és könnyebben boldogul velük a tű is. A fedők hossza tépőzárral állítható és teljesen ki is lehet szedni őket, helyükre gumis készség is tehető. Majd valahogy, egyelőre még nem foglalkoztam ezzel.

Fotó:Kepi300 tulajdona

A rig tetejének közepén lévő tépőzáras nyíláson keresztül a teljes belseje hozzáférhető. Azon gondolkodtam utólag, hogy ha ezt a tépőzáras részt hosszabbra csináltam volna, vagy az oldalát is nyithatóvá tettem volna valami úton-módon, egy AKSU-t simán bele lehetne tenni és akkor fegyvertáskának is használhatnám.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Az oldalsó zsebekben gumihevederek mögé lehet dugdosni dolgokat. A belső oldalon 2 részre, a külsőn három részre osztottam őket, így AEG és AEP tárak is rögzíthetőek, sőőőt literes kulacsot is benyel. Ennek szerettem volna valami külön hevederes rögzítést is kitalálni, de aztán a józan ész győzött és a kulacsot inkább az övre száműztem.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Még egy tépőzáras zseb is került legbelülre az apróságoknak. Fénykép a családról, ilyesmi.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Még egy kép a macskáról.

Fotó:Kepi300 tulajdona

Ahogy látható a rádió mellett még egy Makarov is megtalálja a helyét a hozzávaló tárakkal együtt. Persze ez nem egy nyertespárbaj pozíció, de ha mégis itt tartjuk, nagyon sok kacagtató pillanatot szerzünk játékostársainknak.

Nagyjából ennyi lett volna. Remélem tetszett!

Köszönöm Kepi300-nak a cikket és gratulálok az egyedi mellényhez! Ha tetszett a cikk kövesd a blogot facebookon!